Településünk

Település elhelyezkedése

Petőmihályfa Vas megyében, a  Vasi-Hegyhát dombokkal, patakokkal tagolt festői vidékén, Vasvártól 8 km-re elterülő kis település. Északról a Rába árteréből kimagasló dombhát, Délről a Sárvíz patak határolja.

Az iparosítás messze elkerülte ezt a vidéket, itt nem láthatunk magas, füstölgő gyárkéményeket, helyette nagykiterjedésű erdőkkel, gondozott szőlőskeretekkel, gyümölcsösökkel, rétekkel találkozhat a hozzánk látogató.

Szomszédos települések: keletről Hegyhátszentpéter, délről Andrásfa, nyugatról Gersekarát, északról Vasvár.

Legközelebbi városok: Vasvár, Zalaegerszeg, Körmend

Megközelítése közútról:
Győrvár irányából a 74-es főútról lekanyarodva a 7442 jelű közúton, Gersekarát-Vasvár irányából a 7441, majd 7443 közútról, Andrásfa-Telekes irányából a 7442 jelű közúton lehet megközelíteni.

Településtörténet

A hagyomány úgy tartja, hogy a település egykor két külön álló falu volt, Petőfa, ami egy Pető nevezetű uraságé, Mihályfa pedig egy Mihály nevű uraság birtoka volt. A monda alapján e két uraság gyermekeinek összeházasodásával lett a két településből Petőmihályfa. A monda valós alapokon nyugszik.
Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a területen már a vaskor óta élnek emberek.
A település első írásos említése 1233-ból való, ekkor „SAR” gyűjtőnéven nevezték, 1272-ben már a Nádasd nemzetség birtokaként írnak róla.

A tatárjárás idején királyi birtok lesz, majd a falu egy része a vasvári domonkosok, más területei a káptalanok birtokába kerülnek.  1422-ben a falu egy része zálogként a Gersei Pető család tulajdona lesz, majd 1441-ben I. Ulászló, királyukhoz való hűségük jeléül, a káptalan birtokokat is a Pető családnak adományozza.

A Petőknek a település déli részén vára is állt, amit Márványkő Várnak neveztek. Ezt 1405 körül a Gersei Pető János kezdte el építeni fából. 1440-ben Szécsi János ostrommal foglalja el Erzsébet királyné részére, de I. Ulászló 1441 márciusában visszafoglalja és visszaadja a Petőknek. 1490-ben még állt a vár, több esemény színhelye volt, de 1690-ben már csak omladékai voltak. Korának jellegzetes földvára volt, amelyet cölöpök közé döngölt agyagföld védett, és a Sárvíz mocsara. A „Márványkő” megnevezés valószínűleg egy díszes kapura, vagy toronyra enged következtetni.

Mátyás király uralkodása idején a környéken virágzik a mezőgazdaság, amelynek egyik legfontosabb terménye a szőlő és a bor. Petőmihályfa területén az első szőlőskerteket feltehetően a vasvári domonkosok hozták létre.
A virágzó gazdaságot 1570 körül a török beütése zavarja meg, majd 1606 után már a  lakosság két urat szolgál, a saját magyar urait, és a törököt.
Ebben az időszakban Bakacs Sándor, a falu egyik tulajdonos családjának a tagja saját birtokából telkeket oszt a Petőmihályfai szőlőhegyen, amelynek nagy része  ekkor még erdős terület. Ebben az időben váltak a szőlőskertek önálló birtokká, ekkor különültek el a jobbágytelkek státuszától.

A falu a török időkben teljesen megsemmisül, az 1860-as években csak néhány új család él a településen.
Egy 1690-ben kelt irat szerint a községnek közepes magasságú PRO MONOTORIUMA, szőlőhegye van, arról átlagos termést szüretelnek.
1698-ban a Kazó-féle vizitáció szerint a községben 137-en laknak.
1690. Kanizsa visszafoglalása után lassan megindul a gazdasági élet.
A Hegyháton új nagyhatalmú család, a Festeticsek szereznek birtokokat. Mihályfa a vasvári és a kemendi uradalmakkal együtt Festetics Kristóf tulajdona lesz.

Petőmihályfán 1727. április 22-én hirdetik ki a mihályfai hegyre vonatkozó törvényt, más néven ARTIKULUST, amely kijelentette, hogy a hegyközség, egy külön közösséget alkot, ahol mindenki egyenrangú.
1730-ban Bél Mátyás lejegyzi, hogy a településnek halastava és lisztőrlő malma is van, melyeket a Festetics család működtet, a lakosság zöme magyar, akik mezőgazdasággal, és szőlőműveléssel foglalkoznak.

A szőlőhegy, a szőlő művelése egyre jelentősebbé vált a lakosság számára, a hegyen haranglábat, majd ennek helyére 1740-ben fából készült templomot emelnek. A ma is látható barokk kápolna 1858-ban készült Szt. Bertalan tiszteletére,  téglából, a régi helyére.
Az 1850-es években a szőlőhegy a virágkorát éli, rendezett telekhatárokkal, nagy kiterjedésű szőlőkkel. A szomszédos községek gazdái is rendelkeznek itt szőlőterülettel.

A szőlőhegy történetében a legnagyobb csapást az 1890-es évek végén, és 1900-as évek elején fellépő országos méreteket öltő filoxéria vész mérte, amely elpusztította a régi szőlőket. Az újratelepítés a direkt termő amerikai fajtákkal történt. Sajnos a vész előtt termelt szőlőfajtákról alig maradt megbízható adat.

A z I. és II. világháborúban sok régi pince elpusztul, ennek ellenére a hegyközség szervezete 1949-ig fennmarad.

Az 50-es 60-as évek faluromboló politikájának köszönhetően Petőmihályfa és a környező községek lakossága folyamatosan csökkent, az elöregedés jelei a szőlőhegyre is kihatottak.

Fellendülést az 1978-tól megrendezett Hegyháti Napok rendezvénysorozat hozott, amelyben a petőmihályfai hegy is helyet kapott.

1990-ben újra megalakult a hegyközség, Petőmihályfai Hegyközségi Társaság néven.  Megindult a nemes szőlőfajták telepítése, egyre több vidéki tulajdonos vásárolt birtokot a szőlőhegyben. Több új, és tájba illő pince, présház épült, a meglévő régi pincéket a Műemlékvédelmi Felügyelőség védetté nyilvánította.

A szőlőhegy ad otthont a Hegyháti Napok keretében az augusztus 20-ai ünnepségsorozat egyik állomásának.  

A rendszerváltás után (1990-es évek) megváltoztak földhasználat tekintetében a tulajdonviszonyok, újra kialakultak a magánbirtokok, az állam lehetőséget biztosított külföldi befektetőknek földek vásárlására, bérlésére. Településünkön ekkor alakultak ki az osztrák tulajdonban lévő almáskertek, fenyvesek, amelyek munkát biztosítanak a környékbelieknek.

Az 1990-es évek közepén megszűntek a Termelő Szövetkezetek, amelyek eddig a lakosság többségének munkát adott. A családok a környező városokban, Vasvár, Zalaegerszeg találtak megfelelő munkahelyet.
Napjainkban is problémát jelent a növekvő munkanélküliség, amelynek egyik lehetséges, ideiglenes megoldása a Közmunka Programban való részvétel, ahol településünk is keresi a lehetőségeket, évente 10-12 embert foglalkoztatva.

Mára már több civil szervezet is működik a faluban, melyeknek köszönhetően a lakosság több rendezvényen, programon tud részt venni. Az utóbbi években falunapok kerülte megrendezésre.

Látnivalók

A Szőlőhegy

A település legnagyobb értéke a szőlőhegy, amely műemléki és természeti értékeivel, gyönyörű kilátással gazdagítja a Vasi-Hegyhát tájegységet.
A szőlőhegy két nagy részre osztható, Öreg hegyre, és Új hegyre. Az Öreg hegyet a dombhátak és völgyek dűlőkre tagolják: Torma, Göbécse, Barkóca, Csuhás és Kullancs dűlők.

Szőlőhegy


A napsütötte domboldalak megfelelő klímát biztosítanak a szőlő, és más haszonnövények számára. A filoxéra vész előtt feltehetően a vörösbort adó szőlőfajták lehettek az uralkodóak, de régtől fogva termeltek itt Burgondit, Oportót, Százszorost, Rakszőlőst, Mézest, és Rizlinget is.

A haszonnövények közül a szelídgesztenye emelkedik ki, amely különösen kedveli a hegy klímáját, őshonos növénynek számít. Itt bővebb, és nagyobb termést hoz, mint a megye más, gesztenye termesztésre alkalmas területein. Régen a hegyben sok kajszibarack, és naspolya is volt, ma már inkább a cseresznye, az alma, szilva és a dió  a jellemző, amelyekből számtalan ősi fajta is látható még a telkeken.

Úgy 200-250 évvel ezelőtt a pincéket (amelyek a többi tájegység borospincéitől eltérően nem a föld alatt helyezkedtek el) boronafallal, sáros tapasztással építették, és zsuppal fedték. Az épületek több derékból álltak, vagy „L” alakúak voltak. A legtöbb pince általában 3 részből állt, présház, pince és istálló, esetleg külön pihenőrész, szoba. Az építéshez szükséges fát a közeli tölgy erdőből, vagy a hegyben található gesztenyefákból vették. A pince bútorzata egyszerű volt, a legszükségesebb tárgyakra korlátozódott.

Szőlőhegy


„A pincéket évente tavasszal vagy szüret előtt az asszonyok meszelték, ha kellett sározták. A zsuppolást 15-20 évenként kellett megismételni.

Vasat nem építettek be, még a lécelés is faszögekkel történt, de még a zár is fából készült, gyakran furfangos megoldással, amelyet kinyitni csak a tulajdonos tudott. Az ún. „ köles” vagy „makkos” zárak terjedtek főként el.
A bortároló helyiségben, amelynek mennyezete volt, a hordó „grántár fákon” álltak egymás mellett. Majd minden pincéhez tartozott istálló, amelyet általában sövényfonással készítettek, majd sároztak.„- olvashatjuk  Bedics Károly, a szőlőhegyről készült leírásában.  

E régi építészeti alkotásokból ma is látható szép számmal a szőlőhegy területén, főleg a Barkóca dülőben. Egyes boronafalas pincék lebontásra kerültek, hogy szabadtéri múzeumban újra felépítsék őket.

Ma a legtöbb pince tömés, vagy tégla épület,  alápincézett helyiségekkel.

A település és szőlőhegye egyik állomása a Hegyhát teljesítménytúráknak, amelyeket minden évben augusztus-szeptemberben hirdetnek meg, Vasvár kiindulási hellyel.

Kápolna

A hegyi kápolna/ Szent Bertalan kápolna

A Petőmihályfai szőlőhegy, kialakulásától kezdve nagy szerepet játszott a falu, és a környező településeken élők életében. A szőlőműveléshez kapcsolódó munkák a lakosság mindennapos elfoglaltságává váltak. A falu közösségi életének egy része a szőlőhegyen zajlott.

A faluban nem volt templom, csak egy haragláb, a hitélet kikerült a szőlőhegyre is. A gazdák fontosnak tartották, hogy a hegynek védőszentet válasszanak, és kápolnát építsenek a hegy kiemelkedő pontján, (240m  tengerszint feletti magaslaton).

Már a török időben is állt itt egy fa harangláb, amelyet Szent Márk tiszteletére emeltek, és amelynek helyére először 1740-ben egy fa kápolnát építettek.
„A kápolna oltárán 1758-as feljegyzés szerint Szent Bertalan apostol és Szent Mihály arkangyal szobra állt. Előtte három kereszt, Jézusé, és a két latoré. Tulajdona: miseruha, egy réz kehely, egy fa láda a miseruhának, két asztal, egy kereszt és egy 55 fontos harang 1743-as felirattal, továbbá kihelyezve a gazdákhoz 21 forint vagyon.”

Genthon István 1951-ben, a Magyarország műemlékei című művében még megemlíti, hogy a kápolna a VIA-REGIA (nagy római út),- ma Katonák útjának nevezzük- mentén állt.

„Az 1831-es vizitáció szerint is még fából van a hegyi kápolna, csupán az alapja tégla. Misét háromszor mondanak benne: augusztus 25-én (Szt. Bertalan), Szent János napján, és áldozócsütörtökön, ekkor tartották a hegyi összejövetelt is. „

Az épület mai formáját, 1858-ban nyerte el. Téglából épült barokk kápolna egyhajós építésű, a szentély félköríves záródású.
A kápolnát 1990-ben a község és a környező lakosság társadalmi munkában újította fel.

Az utóbbi években a szőlőhegyen kétszer tartanak misét, augusztus 20-án, és Szent Bertalan napjának hétvégéjén, ekkor van a település búcsúja is.

A kápolna bejárata előtt ma is látható emlékkeresztet 1954-ben állították.

Készült Petőmihályfa község megbízásából

-= 2013 =-