Petőmihályfai Baráti Kör
Az egyesület 2011. január 16-án alakult, lelkes 30 alapító taggal. Jelenleg több mint 35 rendes tagja mellett, támogatói tagokkal is rendelkezik.
A baráti kör főként Petőmihályfa településfejlesztése érdekében, az itt élők életminőségének javítására, a közösségi élet fellendítésére jött létre. Tevékenységei között szerepel a természeti és épített környezet védelmi, az örökségek feltárása, a szőlőhegy mint a település legfontosabb értékének védelme, szőlőműveléshez, borászathoz kapcsolódó képzések, rendezvények megszervezése.
Céljai között szerepel gyermekprogramok, kézműves foglalkozások tartása, a felnőttek számára képzések, tanulmányi kirándulások, egészségmegőrző programok lehetőségének megteremtése.
Székhelye: 9826 Petőmihályfa Kossuth u. 4.
Elnök: Vámos István
TEL:
E-mail:
Adószám: 18207044-1-18
Elnökség tagjai:
Vámos István elnök
Babócsné Peresztegi Judit elnökségi tag
Bencze Bernadett titkár
Molnár Gábor gazdasági vezető
2016
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Civil szervezetek működési célú támogatása 2016” c. pályázatra sikeresen pályázott.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2016.03.31 – 2017.03.30.
Pályázat azonosító száma: NEA-KK-16-M-1693
Támogatás mértéke: 250 001 Ft.
2019
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019” c. pályázatra sikeresen pályázott.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2019.04.01 – 2020.03.31.
Pályázat azonosító száma: NEA-KK-19-EG-0038
Támogatás mértéke: 200 000 Ft.
2020
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020” c. pályázatra sikeres pályázatot nyújtott be.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2020.04.01 – 2021.03.31.
Pályázat azonosító száma: NEA-KK-20-EG-0049
Támogatás mértéke: 200 000 Ft.
2021
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2021” c. pályázatra sikeres pályázatot nyújtott be.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2021.04.01 – 2022.03.31.
Pályázat azonosító száma: NEAG-KP-1-2021/1-000093
Támogatás mértéke: 300 000 Ft.
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap
„Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2021” című pályázati kiírásban Civil szervezetek ingatlanberuházási, felújítási támogatása alprogramba sikeres pályázatot nyújtott be.
Az elnyert összeget az egyesület kemence kialakítására költheti.
Támogató: Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – Falusi Civil Alap
Projektcím: Kemence kialakítása Petőmihályfa közösségi területén
Támogatási időszak: 2021.01.01 – 2022.12.31.
Pályázat azonosító száma: FCA-KP-1-2021/1-001290
Támogatás mértéke: 2 068 108 Ft


2022
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjainak megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022” című pályázati kiírásba sikeres pályázatot nyújtott be.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2022.04.01 – 2023.03.31.
Pályázat azonosító száma: NEAO-KP-1-2022/1-000159
Támogatás mértéke: 150 000 Ft.
2023
Pályázati tájékoztató:
A Petőmihályfai Baráti Kör a Nemzeti Együttműködési Alap
„Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2023” c. pályázatra sikeres pályázatot nyújtott be.
Az elnyert összeg az Egyesület működési költségeinek fedezésére fordítható.
Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő – Nemzeti Együttműködési Alap
Támogatási időszak: 2023.04.01 – 2024.03.31.
Pályázat azonosító száma: NEAG-KP-1-2023/1-000067
Támogatás mértéke: 290 000 Ft.